2014. január 26., vasárnap

One ll Go to Hell for Heaven's Sake

Üdv, drágáim!

Remélem vártátok, hogy elkezdjem a történetet, a blogot. Bár nem kaptam visszajelzést, hogy igényt tartanátok az újításra, azért belevágtam a fejszém.
Annyit még, hogy heti rendszerességgel lesznek részek, néhol csúszás előfordulhat.
Nem teszem kötelezővé a pipálást, komment írását, de ha úgy tartja kedved, valamelyiket megteheted. 

Jó olvasást, szép napot!

Ölel,
Lucinda Thompson

Ui.: Az alábbi idézetet én fordítottam, azaz átalakítottam a fordítást... Remélem értitek.




" Leégetek minden hidat, amit építettünk, nézlek majd, ahogy megfulladsz,a szívektől, amiket összetörtél... "
- Oliver Sykes




Go to Hell for Heaven's Sake
Az ablak tárva nyitva, s süvítve hallatszik be a huzat törött üvegen keresztül. A nyolcvanas évek beli, színes függöny, amely az orkán erejű széltől lobog,  fénykorában még ezer színben tündökölt, most azonban fakóvá vált. Az egész lakásra mintha rátelepedett volna egy jéghegy. A libabőr ellepte egész testem, ami alaposan átrázott, így kellőképpen felébredtem. A nappaliban ázott cigarettaszag terjengett, s ettől rám jött a hányhatnék. Végiggondolva a dolgokat, rájöttem, hogy mivel se én, se Lily nem vagyunk láncdohányosok, csak egy ember lehetett; Vincent. Rábíztam a lakást arra az egy hétre, amíg az iskolai " Nesze neked, természet! " program keretei közt megrendezett Hetes Jutalom kirándulásra vitték a két végzős osztályt Colorado Springsbe. Gyönyörű hely volt, élvezetes lett volna, ha Messo nem hisztizett volna Rosetta Monroe miatt, aki szerintem még életében nem hallott arról, hogy tanulás. Rosetta a következőt követte el; minden este, amikor Messo aludt, levágott egy centit a hajából, és beleszórta a bőröndjébe. Messo rögtön kiszúrta a dolgot, és akkora patáliát csapott, hogy a káromkodásai három utcán keresztül voltak hallhatók. Nem csoda, hogy alig vártam a hazaérkezés pillanatát. Azonban egy ember miatt lett viszonylag elfogadható a kirándulás; Luca. Segített lenyugodni, amikor már az ideg összeroppanás szélén álltam. Nem erőltette, hogy legyen jókedvem, hagyta, hogy kidühöngjem magam, és átessek a holtponton, s csak ezt követően rakott rendbe. Luca az, akinek elmondhatnék mindent, de azt hiszem, nem élek a lehetőséggel. Az oka nagyon egyszerű; fiúknak megnyílni nehezen tudok, még akkor is, ha a kezdetektől a bizalmasom. Valamiért irtózok a gondolattól, hogy egy férfival beszélgessek a szerelmi életemről. A hímneműek csoportja másként vélekedik bizonyos dolgokról, így jobb is, ha ezt az elvemet betartom. Csak konfliktusok keletkeznének, halmozódnának a negatív dolgok, a sérelmek, míg végül teljesen elhidegül egymástól a két fél, s többé nincsen már barátság.
- Vincent! - kiáltottam, s abban reménykedtem, hogy valamiféle választ kapok. Semmi életjel.
Vincent Luca legjobb barátja, már kiskoruk óta. Nem az a tipikus Bonnie és Clide féle kapcsolat, de egész jól megvannak. Bevallom őszintén, én egyszer találkoztam vele, de egész értelmesnek tűnik, a füvezéstől, és a rendszeres dohányos tulajdonságain kívül.
A bőröndömet a bejáratnál hagytam, és betrappoltam a nappali kellős közepére, hátha a kanapé mögött találom a fiút, de ismét csalódnom kellett. Tehetetlen voltam, s idegesen pásztáztam a falat; egy adag rászáradt vér, sár, egy kis sör. Nyöszörgésre lettem figyelmes a fürdőszoba felől, így arra vettem az irányt.
A kádban Vincent feküdt, félmeztelenül, egy üveg Heineken társaságában, alkohomámorban. A földön két raklapnyi üres doboz hevert, mindenből orrfacsaró bűz áramlott ki. A fogkefe eltűnt, a lila színű fogkrém pedig mindenhol ott volt; a falon, a tükrön, sőt, még a plafonon is.
- Kelj fel, te mamlasz! - ráztam meg a vállát, de semmi. Ideje felébredni, gondoltam magamban. A kezemmel elfordítottam a csapot, s a zuhanyrózsából ömleni kezdett a hideg víz. Vincent rakétaként ugrott ki a fehér csempére, ahol jól meg is csúszott a maradék romlott sörben.
- Elárulnád, mit csináltál az otthonunkkal? - vontam kérdőre a szőke fiút, aki bamba ábrázattal nézett fel rám. Szeme forrt a dühtől, de látszott rajta, hogy rendesen el van ázva, így egy lépést se tud megtenni normálisan.
- Csak szórakoztam - hebegte zavartan, mire elegem lett belőle. Éljen, tehát hat napnyi kialvatlan éjszaka után nem pihenhetek le a saját lakásomban. A jól megérdemelt szundítás helyett takarítanom kell. Klassz.
-Komolyan, én nem így hagytam a helyet... - tekintetemmel ölni lehetett volna abban a pillanatban.
Vincent láthatta rajtam, hogy nem vagyok vicces kedvembe, mert komótosan feltápászkodott, és mélyen a szemembe nézett.
- Áthívtam pár barátomat, és lazításképp iszogattunk... - kezdte, amikor mérgesen rárontottam.
- Mégis mit keresett itt pár haverod, amit normál körülmények között még megengedett lehetett volna, de mivel egy kiskorú is jelen tartózkodott, nem tudom, mit tehettetek vele! Luca szerint megbízható vagy, feltétel nélkül beengedtelek a lakásba, de te visszaéltél ezzel. Gondolom, nem is adtál
Lily- nek semmilyen ételt, pedig már épp kezdett rendbe jönni a bulimiájából, de te tönkreteszed! Remélem, sört nem adtatok neki, azt tudjam csak meg...- kiabáltam úgy, ahogy még sose tettem.
Vincent csodálkozva nézett rám, láthatólag meglepte, hogy egy olyan csendes, szerény lány, mint én, torka szakadtából ordibál.
- Milyen Lily?
Amikor megérkeztem, nem találtam itt senkit... - motyogta alig hallhatóan, de már nem akartam hallani, egyszerűen tele lettem érzelmekkel.
Kitrappoltam a helyiségből, s irányt változtattam; Lily szobája szép, rendezett volt, ahogy szokott. Az ágyon ott hevert a plüss csigája, Obama  akit elnökünkről nevezett el. Lily nagy példaképe a First Lady- vel együtt, amióta komolyabban érdekli a politika. Nem átlagos lány, de Brooklyn- ban ez nem nagy dolog, itt annyi a különc, hogy egy egyszerű ember már másnak érzi magát... Mintha itt kötelező lenne ilyennek lenni. Az íróasztalon pedáns rend volt, minden a helyén, egy milliméterrel se arrébb. Tekintetem elidőzött egy képmontázson. Lily és én vagyunk az összes fotón, időrendi sorrendbe; ám ahogy telt-múlt az idő, egyre inkább komorabb hangulatú képek, s egyre csak kevesebb volt, míg végül az egész feledésbe merült, s már nem találtam semmit.Sose mondta , hogy szeret szerkeszteni, eddig mindig a rajzolásba élte ki fantáziáját, ám ez még engem is meglepett. Profi, hatásvadász munka; bár tudnám, mióta űzi ezt a hobbit.
A pulzusom az egekbe szökött, amikor a sárgára festett falra pillantottam. Hatalmas, piros betűkkel felrajzolt térkép tárult a szemem elé; egy útvonal a házunktól az Octi's - ig. Azonban  ez nem egy rövid, pofonegyszerű feladvány...
Ez Lily arca.

3 megjegyzés:

  1. Üdvözletem.
    Hihetetlenül tetszik a blogod, komolyan k*rvajó.
    - A szókincsed kiváló. Választékosan írsz, mégsem erőltetetten.
    - Egy darab helyesírási hibát nem véltem felfedezni a bejegyzésben.
    - Az írásod könnyed, egyedi és lebilincselő.
    - A karakter(ek) szépen kidolgozottak, már ahogy le tudom szűrni belőle, mert ugyebár ez még csak az eleje a történetnek.
    - Az információk adagolásának sebességével sincs gondod.
    - A sztoriból árad a titokzatosság, és ez izgalmassá teszi azt.
    - A végére pedig az egyetlen negatívum: Irigy vagyok, vazze'!
    A felsorolás végén megjegyzem, hogy nagyon várom a következő részt. Nagyon-nagyon. :-)
    Tedina

    VálaszTörlés
  2. Drága Lucinda!
    Hűha, fogalmam sincs mit gondoljak.. nekem igazából mind a két változat ugyanannyira tetszett, de kíváncsi vagyok ebből mit fogsz kihozni. Már most nagyon izgalmas... hol lehet Lily, mi ez a térképes cucc? :O Juj, alig várom, hogy tovább olvashassam, és remélem ezúttal nem lesz egyik percről a másikban "vége" - ha csak átmenetileg is <3
    Millio puszi Xx

    VálaszTörlés