2014. március 1., szombat

Önreklám: Magiccury Árvaház - A pokol zárdája

Szervusztok, Olvasóim!



Emlékeztek még rám? Én írom ezt a blogocskát. Hamarosan megörvendeztetlek Titeket egy fejezettel, most azonban kis önreklámra szorulok.




A Magiccury Árvaház hatalmas öllel köszönti hát!
Borzongásban nem lesz hiány, ugyanis a misztikus, ámde veszélyes teremtmények szíves-örömest okoznak az Olvasóknak meglepetéseket, illetve rettegésben teli perceket. Az épület az ötvenes években épült, akkortájt még nem nagyok akadt olyan pár, akik gyermeküket eltékozolták volna, így nem kerített sort a polgármester árvaház létrehozására. Különböző betegségek, és ezek kórokozóik sírba vitték Rainbowstone lakosainak igen nagy számát, aminek következtében a vidám város pár hónapon belül búskomorrá vált. Egy halottasházat barkácsoltak a helyiek a kínok-kínjának tövébe, ahova élő ember nem tenné be a lábát - a Pain Erdőbe. Rusnya szörnyek lakják, s a legenda szerint aki egyszer betéved oda, elnyeli a halál, a sötétség. Húsz kerek évig működött zökkenőmentesen a helyiség, ám mindenféle ok nélkül, augusztus hatodikán elhalálozott a személyzet. Ekkor történt, hogy a kis Meredith Pomrose, ó, az a kis aranyos, virágszedő kislány felajánlotta családja pénzét a teljes lerombolásra. A történetünk itt kezdődött tehát. Egyre nagyobb számban történtek öngyilkosságok, a gyermekek halála meghaladta a negyvenet egy évben. Cselekedni kellett, de tüstént: Bobster Haloway, a helyi főplébános, kérvényt nyújtott be egy árvaház működtetésére. Minő meglepő, de a vasszigorban nevelkedett Mara Marsmalow engedélyt adott, hogy a Grey Halottasház helyett megnyisson a Magiccury Árvaház. Mr Haloway tiszteletére bevezettük a napi egyszeri kötelező imát. A gyerekeket tonnaszámra hozták, alig fértek be. Éveken keresztül haszont-haszonra halmoztunk. Térjen be hozzánk, szívesen fogadjuk!
Érezze jól magát a Magiccury Árvaházban!

ELŐSZÓ, PROLÓGUS: 2014. MÁRCIUS 9., VASÁRNAP 

2014. január 26., vasárnap

One ll Go to Hell for Heaven's Sake

Üdv, drágáim!

Remélem vártátok, hogy elkezdjem a történetet, a blogot. Bár nem kaptam visszajelzést, hogy igényt tartanátok az újításra, azért belevágtam a fejszém.
Annyit még, hogy heti rendszerességgel lesznek részek, néhol csúszás előfordulhat.
Nem teszem kötelezővé a pipálást, komment írását, de ha úgy tartja kedved, valamelyiket megteheted. 

Jó olvasást, szép napot!

Ölel,
Lucinda Thompson

Ui.: Az alábbi idézetet én fordítottam, azaz átalakítottam a fordítást... Remélem értitek.




" Leégetek minden hidat, amit építettünk, nézlek majd, ahogy megfulladsz,a szívektől, amiket összetörtél... "
- Oliver Sykes




Go to Hell for Heaven's Sake
Az ablak tárva nyitva, s süvítve hallatszik be a huzat törött üvegen keresztül. A nyolcvanas évek beli, színes függöny, amely az orkán erejű széltől lobog,  fénykorában még ezer színben tündökölt, most azonban fakóvá vált. Az egész lakásra mintha rátelepedett volna egy jéghegy. A libabőr ellepte egész testem, ami alaposan átrázott, így kellőképpen felébredtem. A nappaliban ázott cigarettaszag terjengett, s ettől rám jött a hányhatnék. Végiggondolva a dolgokat, rájöttem, hogy mivel se én, se Lily nem vagyunk láncdohányosok, csak egy ember lehetett; Vincent. Rábíztam a lakást arra az egy hétre, amíg az iskolai " Nesze neked, természet! " program keretei közt megrendezett Hetes Jutalom kirándulásra vitték a két végzős osztályt Colorado Springsbe. Gyönyörű hely volt, élvezetes lett volna, ha Messo nem hisztizett volna Rosetta Monroe miatt, aki szerintem még életében nem hallott arról, hogy tanulás. Rosetta a következőt követte el; minden este, amikor Messo aludt, levágott egy centit a hajából, és beleszórta a bőröndjébe. Messo rögtön kiszúrta a dolgot, és akkora patáliát csapott, hogy a káromkodásai három utcán keresztül voltak hallhatók. Nem csoda, hogy alig vártam a hazaérkezés pillanatát. Azonban egy ember miatt lett viszonylag elfogadható a kirándulás; Luca. Segített lenyugodni, amikor már az ideg összeroppanás szélén álltam. Nem erőltette, hogy legyen jókedvem, hagyta, hogy kidühöngjem magam, és átessek a holtponton, s csak ezt követően rakott rendbe. Luca az, akinek elmondhatnék mindent, de azt hiszem, nem élek a lehetőséggel. Az oka nagyon egyszerű; fiúknak megnyílni nehezen tudok, még akkor is, ha a kezdetektől a bizalmasom. Valamiért irtózok a gondolattól, hogy egy férfival beszélgessek a szerelmi életemről. A hímneműek csoportja másként vélekedik bizonyos dolgokról, így jobb is, ha ezt az elvemet betartom. Csak konfliktusok keletkeznének, halmozódnának a negatív dolgok, a sérelmek, míg végül teljesen elhidegül egymástól a két fél, s többé nincsen már barátság.
- Vincent! - kiáltottam, s abban reménykedtem, hogy valamiféle választ kapok. Semmi életjel.
Vincent Luca legjobb barátja, már kiskoruk óta. Nem az a tipikus Bonnie és Clide féle kapcsolat, de egész jól megvannak. Bevallom őszintén, én egyszer találkoztam vele, de egész értelmesnek tűnik, a füvezéstől, és a rendszeres dohányos tulajdonságain kívül.
A bőröndömet a bejáratnál hagytam, és betrappoltam a nappali kellős közepére, hátha a kanapé mögött találom a fiút, de ismét csalódnom kellett. Tehetetlen voltam, s idegesen pásztáztam a falat; egy adag rászáradt vér, sár, egy kis sör. Nyöszörgésre lettem figyelmes a fürdőszoba felől, így arra vettem az irányt.
A kádban Vincent feküdt, félmeztelenül, egy üveg Heineken társaságában, alkohomámorban. A földön két raklapnyi üres doboz hevert, mindenből orrfacsaró bűz áramlott ki. A fogkefe eltűnt, a lila színű fogkrém pedig mindenhol ott volt; a falon, a tükrön, sőt, még a plafonon is.
- Kelj fel, te mamlasz! - ráztam meg a vállát, de semmi. Ideje felébredni, gondoltam magamban. A kezemmel elfordítottam a csapot, s a zuhanyrózsából ömleni kezdett a hideg víz. Vincent rakétaként ugrott ki a fehér csempére, ahol jól meg is csúszott a maradék romlott sörben.
- Elárulnád, mit csináltál az otthonunkkal? - vontam kérdőre a szőke fiút, aki bamba ábrázattal nézett fel rám. Szeme forrt a dühtől, de látszott rajta, hogy rendesen el van ázva, így egy lépést se tud megtenni normálisan.
- Csak szórakoztam - hebegte zavartan, mire elegem lett belőle. Éljen, tehát hat napnyi kialvatlan éjszaka után nem pihenhetek le a saját lakásomban. A jól megérdemelt szundítás helyett takarítanom kell. Klassz.
-Komolyan, én nem így hagytam a helyet... - tekintetemmel ölni lehetett volna abban a pillanatban.
Vincent láthatta rajtam, hogy nem vagyok vicces kedvembe, mert komótosan feltápászkodott, és mélyen a szemembe nézett.
- Áthívtam pár barátomat, és lazításképp iszogattunk... - kezdte, amikor mérgesen rárontottam.
- Mégis mit keresett itt pár haverod, amit normál körülmények között még megengedett lehetett volna, de mivel egy kiskorú is jelen tartózkodott, nem tudom, mit tehettetek vele! Luca szerint megbízható vagy, feltétel nélkül beengedtelek a lakásba, de te visszaéltél ezzel. Gondolom, nem is adtál
Lily- nek semmilyen ételt, pedig már épp kezdett rendbe jönni a bulimiájából, de te tönkreteszed! Remélem, sört nem adtatok neki, azt tudjam csak meg...- kiabáltam úgy, ahogy még sose tettem.
Vincent csodálkozva nézett rám, láthatólag meglepte, hogy egy olyan csendes, szerény lány, mint én, torka szakadtából ordibál.
- Milyen Lily?
Amikor megérkeztem, nem találtam itt senkit... - motyogta alig hallhatóan, de már nem akartam hallani, egyszerűen tele lettem érzelmekkel.
Kitrappoltam a helyiségből, s irányt változtattam; Lily szobája szép, rendezett volt, ahogy szokott. Az ágyon ott hevert a plüss csigája, Obama  akit elnökünkről nevezett el. Lily nagy példaképe a First Lady- vel együtt, amióta komolyabban érdekli a politika. Nem átlagos lány, de Brooklyn- ban ez nem nagy dolog, itt annyi a különc, hogy egy egyszerű ember már másnak érzi magát... Mintha itt kötelező lenne ilyennek lenni. Az íróasztalon pedáns rend volt, minden a helyén, egy milliméterrel se arrébb. Tekintetem elidőzött egy képmontázson. Lily és én vagyunk az összes fotón, időrendi sorrendbe; ám ahogy telt-múlt az idő, egyre inkább komorabb hangulatú képek, s egyre csak kevesebb volt, míg végül az egész feledésbe merült, s már nem találtam semmit.Sose mondta , hogy szeret szerkeszteni, eddig mindig a rajzolásba élte ki fantáziáját, ám ez még engem is meglepett. Profi, hatásvadász munka; bár tudnám, mióta űzi ezt a hobbit.
A pulzusom az egekbe szökött, amikor a sárgára festett falra pillantottam. Hatalmas, piros betűkkel felrajzolt térkép tárult a szemem elé; egy útvonal a házunktól az Octi's - ig. Azonban  ez nem egy rövid, pofonegyszerű feladvány...
Ez Lily arca.

2013. november 22., péntek

Prologue

Üdvözletem minden idetévedő egyénnek!

Elérkezett a prológus, melyet nem hiszem, hogy epekedve, de vártatok. Kíváncsian lesem, miféle gondolataitok vannak erről a kis szösszenetről, így mindegy, milyen módon, de hagyjatok nyomot magatok után. Nem teszem kötelezővé, de jól esne, főleg amiatt, hogy jó - e az, amit írok. 
Nem is szaporítom tovább a szót, jó olvasást!

------------------------------------------------------------------------------------------------------xx Lucinda Thompson


Minden egy hideg, őszi napon kezdődött. Mielőtt megadnám pontos okát, hogy mekkora bonyodalmak keletkeztek életem során, visszatekinthetnénk a múltamba.
Nem hiszem, hogy tíz év múlva nem Prism Locart lenne a nevem, vagy hogy ne a Gettóban éljek, így sok mesélni valóm nincs is. Talán annyi, hogy van egy rém idegesítő húgom, akivel ha bajba sodor az élet, ne számíts rá - csak magára gondol. Nem tehetjük meg, hogy mindenféle dizájner dolgot vegyünk, ugyanis részmunkaidős állásom az Octi's - ba elég kevés fizetést ad. Iskola mellett ugyanis korántsem a munka a legfontosabb, bár megjegyzem, a tanulmányaim se túl eredményesek. Mikor fogom én valamikor is a kémiatudásomat kamatoztatni az életben? Úgyse lesz belőlem kémikus, szóval ez biztos, hogy a legjobb kifogás.
Még 6 éves koromban költöztünk az egyik legpuccosabb épületbe New Yorkban. A nevére nem emlékszem, de még bennem él az aranyozott állványok sora, plazmatévék tömkelege... Minden nap jött a szobalány, és elpakolta a dolgainkat, rendet rakott helyettünk. Csak egy telefonhívás kellett, és már hozták is a jobbnál - jobb finomságokat, mint például a Toblerone csokoládé, vagy a Dr. Peppers üdítő. A nappali tele bőrfotelekkel tömött, full extrás helyiség. Luxus volt, és kényelem. Az apámat a wall streeti " Bengának"neveztek, akit akkoriban az üzleti világ legnagyobb, és legbefolyásosabb emberének tekintettek. Szóval ott éltünk hárman; anya, apa, és a kicsi Prism. Konkrétan még az orromat is helyettem fújták ki. Annyira irritált az egész, hogy legszívesebben elbújtam volna a föld alá. Ám az ötödik születésnapomon minden megváltozott. Anyukám bejelentette, hogy megfogant egy új élet, melyet mostantól a szíve alatt fog hordozni 9 hónapon keresztül. Semmit sem értettem, de apám kiakadt; azt mondta, ezzel tönkreteheti nemcsak az ő, de a világgazdaság életét is. Ekkor heves vitázás után anyukám összepakolta a ruháimat a bőröndömbe, és kiküldött az utcára. Sírva rohantam lefelé, és persze nem tudtam, mitévő legyek. A váróban egy  negyvenes nő várt rám. Persze, én nem is tudtam, ki ez, és mit akar, de rózsaszín kalapja alól udvariasan így szólt:
- Rosie nénikéd lennék én. Apád nem tanított jó modorra? Azt hittem, legalább abban a nyavalyás konferenciateremben szorul belé egy kis tolerancia... Állj egyenesen, és indíts kifelé. Rengeteg mondanivalóm van számodra, és össze kell állítanom igencsak magas szókincsemből egy ötévesnek való gügyögést. - kitessékelt az ajtón, és benyomott egy taxiba.
Egészen Lily születéséig Rosie néninél laktam. Hasonló penthouse- ban élt, mint mi, de látszott hogy az egész arra ment ki, hogy apáméknak imponáljon. Nem járt sikerrel, de ő akkor is emelt fővel viselte minden egyes kudarcát.
2000. július 3. Ez a hugicám születési dátuma. 12 éves koromban Rosie néni elszállított engem, és az újdonsült jövevényt Brooklyn- ba, azaz a Gettóba, melynek nevét később tanultam meg. Kitett minket egy ütött- kopott, tűzlétrás épület elé.
- Na már most. Prism Locart! Érett, felelősségteljes nőt faragtam belőled, és valamennyire Lily- ből is. Itt fogtok lakni egy ideig, egyedül. Szeretném, ha ezt az összeget, amit adok neked, nem költenéd el minden alpári dologra. Az iskolában ne bízz senkiben, és tanítás után rögtön gyere haza Lily- vel együtt! Nem hagyhatod egyedül, még kicsi. Idegenekkel nem állhatsz szóba, vigyázz, sötétedés után ne menj ki, különben nagy bajok érhetnek! Lily - t őrizd úgy, mint a legféltettebb kincsed! Végezetül pedig; ne keressetek. Köszönöm. Majd' elfelejtettem; időnként nézd meg a postaládátokat. Pénzt találsz majd benne, hisz előbb - utóbb az is elfogy. - elegánsan, ámbár undorodva visszaszállt a járműbe, és elhajtott.

                                                                            ***

Azóta persze már más a helyzet. Kilátástalannak tűnt minden, de ott volt a közvetlen szépség, Messo Macram, aki szőke loboncával és elbűvölő természetével azonnal belopta magát a szívembe. Most mondhatnám azt, hogy ilyen "besztfrendesen" szoktunk ujjongani, vagy plázába járni... Nos, ez nem ránk vall. Egyrészt, mert turkálóba járunk, másrészt pedig; ez itt nem szokás. Mármint hogy egymás nyakába borulva sikongatjuk Justin Bieber nevét, és a többi olyan dolog, amit a tinédzser társadalom női képviselői általánosságban csinálnak szabadidejükben. Mély, komoly dolgok kerülnek szóba, de persze ne úgy képzeljetek el minket, mint két szellemidéző, horror lányt, akik azt remélik, hogy a túlvilágban is egymásra találnak... Azért valamennyire a normális kategóriába tartozunk, kisebb - nagyobb konzervatív kilátásokkal.
Kirito Protocs a legidősebb mind közülünk. A maga 20 évével már vállalhat teljes munkaidőben munkát, amit meg is tett; egy tetoválószalonban dolgozik. Igaz, a mi világunkban csillagászati összeget meghaladóak a testrajzok, de mivel ő bennfentes, olcsóbban varrathatott magára.
A végére direkt azt a fiút hagytam, aki a legfontosabb az életemben. Luca Rotti, a maga 185 centijével, izmos testével, és olasz származásával a lányok álma - nekem nem volt ideálom sose. Főleg nem az ilyen típusú hímneműek. Ezeken felül ő a legmegbízhatóbb ember, akit ismerek. Vele mindig is mély, ámde nyitott volt a kapcsolatunk; eleinte sok - sok vitával tarkított, későbbre viszont egy elválaszthatatlannak tűnő kötelékké alakult.


Ez tehát életem előző szakasza. Azonban mostantól kezdve újabb fejezetet nyithatok neki, s talán egy könyvet is. Mert ami az elkövetkezendő hónapokban vár rám, az mind bekerülhet a fekete jegyzeteim közé...